Hogyan segített egy történetmesélő alkalmazás a családunknak egy nehéz időszakban | Fable blog

Hogyan segített egy történetmesélő alkalmazás a családunknak egy nehéz időszakban

Wiehan Boshoff

Szerző

Wiehan Boshoff

A Fable alapítója · Közzétéve · 12 perces olvasás

Frissítve:

Amikor a világ bizonytalannak tűnik, a történetek állandóságot adnak

A gyermekek ugyanúgy átélik az élet nagy, nehéz dolgait, mint a felnőttek. Érzik a súlyát annak, ha a család új városba költözik. Érzik a feszültséget, ha egy szülő elveszíti a munkáját. Gyászolnak, ha egy nagyszülő elhuny. Aggódnak, ha egy testvér megbetegszik. Mindent észrevesznek – gyakran jobban, mint gondolnánk –, és olyan módon dolgozzák fel ezeket, ami eltér a felnőttekétől. A kihívás az, hogy a gyerekeknek nem mindig van szókincsük az érzéseik kifejezésére. Egy ötéves nem tudja azt mondani: „Anticipációs szorongást élek át az új iskolai környezetbe való átmenet miatt.” Azt mondják: „Nem akarok odamenni.” Vagy nem mondanak semmit – csak csendesebbek lesznek, vagy ragaszkodóbbak, esetleg alvási problémáik kezdődnek. Itt léptek be a történetek minden kultúrában és az emberi történelem minden korszakában. A történetek keretet adnak a gyerekeknek a nehéz élmények megértéséhez. Narratív struktúrát – elejét, közepét és végét – biztosítanak az olyan helyzetekhez, amelyek alaktalannak és nyomasztónak tűnnek. És ami a legfontosabb, megmutatják, hogy a kihívások leküzdhetők. Hogy a hős átjut a nehézségeken. A nehéz időket átélő családok azért fordulnak a Fable-höz, ami emlékeztet minket arra, miért is hoztuk létre. Nem azért, mert az alkalmazásnak mágikus ereje van, hanem azért, mert a személyre szabott történetek – ahol a gyermek látja magát, amint szembenéz valamivel, ami nehéz, és kijön a másik oldalon – olyan különleges vigaszt nyújtanak, amelyet az általános történetek nem tudnak megadni.

Egy gyermek, aki az ágyban összegömbölyödve olvas egy személyre szabott mesekönyvet, megnyugodva

A költözés az egyik leggyakoribb stresszes élmény a családok számára, a gyerekek számára pedig olyan érzés lehet, mintha az egész világukat gyökerestől tépnék ki. Megváltozik a szobájuk. A barátaik hirtelen messze kerülnek. A bolt másképp néz ki. Minden, ami ismerős volt, egyik napról a másikra idegenné válik. A családok a Fable segítségével kifejezetten erről az élményről szóló történeteket hoztak létre. Egy olyan történetet, amelyben a gyermekük – a saját nevén, az illusztrációkon önmagára hasonlítva – új helyre költözik, és eleinte fél. A történet nem tesz úgy, mintha ez könnyű lenne. A karakternek hiányzik az otthona, a régi barátai, a régi szobája. De aztán a történet fokozatosan új felfedezéseket mutat be. Egy szomszédot, aki baráttá válik. Egy hátsó udvart egy fával, ami tökéletes a mászáshoz. Egy osztálytermet, ahol a tanár a nevén szólítja és rámosolyog. Az erő nem abban rejlik, hogy a történet azt mondja a gyerekeknek: „a költözés rendben van, ne aggódj miatta”. A gyerekek átlátnak az ilyen kényszerített optimizmuson. Az erő abban rejlik, hogy a történet érvényesíti azt, amit éreznek – igen, ez nehéz, igen, rendben van szomorúnak lenni –, miközben megmutatja nekik, hogy létezik előrevezető út. Hogy a bátor karakter, aki az ő nevüket viseli, megtalálja a saját útját. Az egyik család megosztotta, hogy a lányuk három héten keresztül minden este a „költözős történetét” akarta olvasni. Nem azért volt szüksége a történetre, hogy változzon. Ismétlésre volt szüksége – a megbízható megnyugtatásra, hogy a karakter (ő maga) túlélte és végül minden rendben lett. Minden újraolvasás az öngyógyítás egy kis cselekedete volt, egy módja annak, hogy elpróbálja a boldog befejezést, amíg el nem hitte, hogy az a valódi életére is vonatkozhat.

Amikor valaki megbetegszik

A családban előforduló betegség mindenkit érint, beleértve azokat a gyerekeket is, akik talán nem értik teljesen, mi történik, de abszolút érzik a légkör változását. Amikor egy szülő, testvér vagy nagyszülő megbetegszik, a háztartás megváltozik. A rutinok felborulnak. A beszélgetések halkabbá válnak. Az aggodalom kitölti azokat a tereket, ahol korábban nevetés volt. A gyerekek gyakran magukat hibáztatják olyan dolgokért, amelyeket nem tudnak irányítani, vagy képzeletbeli magyarázatokat találnak ki arra, ami történik, mert a valódi magyarázatot nem kapták meg olyan módon, ahogyan megérthetnék. A történetek segíthetnek áthidalni ezt a szakadékot. A személyre szabott történetek egy olyan karakterről, akinek egy szerette megbetegszik – és aki megtanulja, hogy ez nem az ő hibája, hogy továbbra is segíthet azzal, hogy kedves és bátor, hogy a körülötte lévő emberek mindent megtesznek, amit tudnak –, olyan narratívát adnak a gyerekeknek, amibe kapaszkodhatnak. Ez nem teszi jobbá a helyzetet, de kevésbé zavaróvá és kevésbé magányossá teheti. Néhány család a Fable-t használta olyan történetek létrehozására, ahol a főszereplő meglátogat egy kórházat, és megtanulja, hogy a kórházak olyan helyek, ahová az emberek azért mennek, hogy meggyógyuljanak. Mások olyan történeteket alkottak egy karakterről, aki gondoskodik egy beteg háziállatról, az állati metaforát használva a beteg családtaggal kapcsolatos érzések feldolgozására. Az AI által generált történetek szépsége abban rejlik, hogy a narratívát a saját helyzetedhez igazíthatod – olyan közvetlen vagy metaforikus módon, ahogyan a gyermekednek szüksége van rá. Egy gyermekpszichológus, akivel beszéltünk, megjegyezte, hogy az externalizáció – a nehéz érzések egy karakterbe vagy történetbe helyezése – az egyik leghatékonyabb terápiás technika a gyerekek számára. „Amikor egy gyerek egy olyan karakterről olvas, aki ugyanazt érzi, mint ő,” mondta nekünk, „az normalizálja az érzelmet. Azt gondolják, ha ez a karakter érezheti magát ijedtnek, és mégis hős lehet, talán én is.”

Gyász, veszteség és a történetek, amelyek összetartanak minket

Ezt a részt a legnehezebb megírni, és ez az, aminek a helyességét a legfontosabbnak érezzük. Amikor egy család halálesetet él át – egy nagyszülő, egy családi barát vagy egy házi kedvenc elvesztését –, a gyerekek olyasmivel szembesülnek, aminek nincs rendezett lezárása. Nincs hagyományos értelemben vett „boldog vég”. Az a személy vagy állat, akit szerettek, nem jön vissza, és ezen egyetlen történet sem változtathat. De a történetek képesek másra is. Képesek megőrizni az emléket. Képesek érvényesíteni a gyászt. És megmutathatják a gyermeknek, hogy az elhunyt iránti szeretet megőrzése nemcsak rendben van, hanem egyfajta bátorság. A családok olyan Fable-történeteket hoztak létre, amelyekben a főhős emlékezik valakire, aki különleges volt számára. Történeteket, amelyekben a karakter fát ültet valaki tiszteletére, és figyeli, ahogy növekszik. Történeteket, amelyekben a karakter levelet talál valakitől, akit hiányol, és rájön, hogy a szeretet akkor is megmarad, ha az illető már nincs ott. Történeteket, amelyekben a karakter az égen lévő csillaghoz beszél, és a gyerekekre jellemző varázslatos módon elhiszi, hogy valaki hallgatja őt. Ezek a történetek nem próbálják meg „megjavítani” a gyászt. Együtt élnek vele. A narratíván és az illusztrációkon keresztül azt mondják: „amit érzel, az valóságos, nem vagy egyedül, és a szeretet, amit hordozol, a legfontosabb rész.” Egy család elmesélte, hogy a kutyájuk elvesztése után készítettek egy történetet, amelyben a lányuk karaktere egy utolsó kalandra indul egy olyan kutyával, amely pont úgy néz ki, mint az övék volt. Együtt olvasták és együtt sírtak, a lányuk pedig kérte, hogy a kinyomtatott könyvet az ágya mellett tarthassa. A gyászfolyamat részévé vált – egy kézzelfogható tárgy, amely történet formájában őrizte meg az emléket. Ezt nem azért osztjuk meg, hogy azt sugalljuk, egy mesekönyv helyettesítheti a szakmai támogatást, amikor a családoknak arra van szükségük, hanem hogy elismerjük: a történetek mindig is az emberi gyászfeldolgozás eszközei voltak. A Fable csak személyessé teszi ezt a történetet.

Egy család, akik szorosan egymás mellett ülnek a kanapén, és egy személyre szabott mesekönyvet olvasnak egy csendes pillanatban

Sok gyermek számára a szociális kihívások ugyanolyan monumentálisnak tűnnek, mint azok a nagy életesemények, amelyeket a felnőttek nehéznek ismernek el. Új iskolát kezdeni. Új gyereknek lenni. Megküzdeni egy baráttal, aki nem kedves. Kirekesztettnek érezni magát. Küzdeni a beilleszkedéssel. Ezek az élmények formálják, hogyan látják magukat a gyerekek, és a narratívák, amelyeket köréjük építenek, rendkívül fontosak. Egy gyermek, aki azt mondogatja magának, hogy „én olyan vagyok, akit senki sem kedvel”, egy történetet épít – csak éppen nem egy hasznosat. A személyre szabott történetek alternatív narratívát kínálhatnak. Amikor egy gyermek olyan történetet olvas, ahol a karaktere (aki úgy néz ki, mint ő, ugyanaz a neve, ugyanaz a személyisége) idegesen sétál be egy új osztályterembe, és fokozatosan barátokra tesz szert, az elültet egy magot. Nem garantálja, hogy a valódi élmény is így fog alakulni, de sablont ad a gyermeknek arról, hogyan történhetne. Egy lehetőség, amiben hihet, mert már „látta” megtörténni – saját magával, egy történetben. Egyes családok proaktívan hozzák létre ezeket a történeteket, az új iskolai első nap előtt. Mások reaktívan használják őket, egy nehéz nap után, a történtek feldolgozására és egy jobb holnap elképzelésére. Mindkét megközelítés értékes. A kulcs az, hogy a történet nem bagatellizálja a nehézséget. A legjobb történetek a nehéz átmenetekhez először a nehéz érzéseket ismerik el. „Ijesztő volt.” „Nem ismert senkit.” „Az ebédlő nagy, hangos és magányos volt.” A gyermek érzéseinek igazságából kiindulni, majd valami reményteljes felé építkezni sokkal hatékonyabb, mint egy vidám helyről indulni és úgy tenni, mintha a félelem nem létezne. A gyerekek tudják, ha leereszkednek hozzájuk. Azt is tudják, ha észreveszik őket. Egy történet, amely azt mondja: „Tudom, hogy ez nehéz, és itt van egy verziód, aki túljut rajta” – ez az, amikor észreveszik őket.

A tudomány a történetek és az érzelmi rugalmasság mögött

Az az elképzelés, hogy a történetek segítenek feldolgozni a nehéz érzelmeket, nem csupán intuitív – jelentős kutatási háttér támasztja alá. A biblioterápiát – azt a gyakorlatot, amikor könyveket használnak az érzelmi kihívásokkal küzdő emberek segítésére – széles körben tanulmányozták a gyermekpszichológiában. A Child Development és a Journal of Clinical Child Psychology folyóiratokban megjelent kutatások kimutatták, hogy azok a gyermekek, akik olyan történetekkel foglalkoznak, amelyekben a sajátjukhoz hasonló kihívásokkal küzdő szereplők vannak, csökkent szorongást, jobb érzelmi szókincset és nagyobb megküzdési magabiztosságot mutatnak. A mechanizmus az, amit a pszichológusok "narratív transzportációnak" neveznek. Amikor elmerülünk egy történetben, részben átvesszük a szereplők nézőpontját és érzelmeit. Egy olyan gyermek számára, aki egy személyre szabott történetet olvas, amelyben ő a főszereplő, ez a hatás felerősödik. Nemcsak együtt érez egy hőssel – ő maga a hős. A szereplő által hozott bátor döntések saját bátor döntéseinek tűnnek. Létezik az "érzelmi próba" fogalma is. Ahogy a sportolók a verseny előtt vizualizálják a sikeres teljesítményt, a gyermekek, akik nehéz helyzetek kezeléséről szóló történeteket olvasnak, mentálisan elpróbálják ezeket a helyzeteket. Amikor szembesülnek a valódi kihívással – az első nap az új iskolában, a kórházi látogatás, a költözés –, már gyakorolták azt a történet biztonságos terében. A személyre szabás felerősíti mindezeket a hatásokat. A Sussexi Egyetem egyik tanulmánya megállapította, hogy a gyermekek lényegesen nagyobb elköteleződést és érzelmi azonosulást mutattak azokkal a történetekkel, amelyekben a nevüket és fizikai jellemzőiket viselő szereplők voltak. A történet relevánsabbnak, valóságosabbnak és az életükre alkalmazhatóbbnak tűnik. Ez nem jelenti azt, hogy egy mesekönyv helyettesíti a szakmai segítséget, amikor a családoknak arra van szükségük. Azt viszont jelenti, hogy az az ösztön, amely sok családban megvan – hogy nehéz időkben történetekhez nyúljanak –, valódi tudományos alapokon nyugszik. A történetek nemcsak vigasztalóak. Funkcionálisan segítenek az érzelmi rugalmasság kiépítésében.

Mesék készítése nehéz időkre: Gyakorlati tippek

Ha a családod valami nehéz időszakon megy keresztül, és szeretnéd kipróbálni a személyre szabott történeteket a vigasztalás és a feldolgozás eszközeként, íme néhány gyakorlati javaslat családoktól és gyermekfejlesztési szakértőktől. Légy őszinte a narratívában. Ne hozz létre olyan történeteket, amelyek úgy tesznek, mintha a nehéz dolog nem lenne nehéz. Ha költöztök, hagyd, hogy a karakter szomorúnak érezze magát az elköltözés miatt. Ha valaki beteg, hagyd, hogy a karakter aggódjon. A gyerekek bíznak azokban a történetekben, amelyek tükrözik a valódi érzéseiket. A remény később érkezik a történetben, miután az igazságot elismertük. Hagyd, hogy a gyermek irányítsa az újraolvasást. Ha egy hónapig minden este ugyanazt a történetet akarja hallani, hagyd. Az ismétlés az, ahogyan a gyerekek feldolgozzák a dolgokat. Minden olvasás a megértés és a vigasz egy újabb rétegét tárja fel. Ne sürgesd őket, hogy új történetre váltsanak, mielőtt készen állnának. Használd a történetet beszélgetésindítóként, ne előadásként. Az együtt olvasás után tegyél fel nyitott kérdéseket. „Szerinted mit érezhetett a karakter, amikor ez történt?” „Te mit tettél volna?” „Mi volt a kedvenc részed?” Hagyd, hogy a gyermek vezesse a beszélgetést. Néha mély összefüggéseket találnak a saját életükkel. Néha csak az illusztrációkról beszélnek. Mindkettő rendben van. Készíts több történetet a különböző szakaszokhoz. Egy hosszú átmeneten – elhúzódó betegségen, bonyolult költözésen, nehéz tanéven – áteső családnak hasznos lehet egy olyan történetsorozat, amely a helyzet alakulásával együtt fejlődik. Az első történet szólhat a nehéz kezdetről. A későbbi történetek tükrözhetik a fejlődést, az új barátságokat vagy a növekvő erőt. Fontold meg a történet kinyomtatását. Van valami különleges egy fizikai könyvben a nehéz időkben. Lehet fogni. Lehet cipelni. Bekerülhet az iskolatáskába, vagy ott pihenhet az éjjeliszekrényen néma megnyugtatásként. A digitális történetek csodálatosak, de a nyomtatott könyv a vigasz kézzelfogható tárgyává válik, amelyhez a gyerekek gyakran erős kötődést alakítanak ki. És végül, ne feledd, hogy már azzal is valami jelentőségteljeset teszel, hogy megalkotod a történetet. Maga a cselekedet – a gyermeked élményeire gondolni, olyan narratívát alkotni, amely tiszteli az érzéseiket, és velük ülni olvasás közben – olyan módon közvetít szeretetet és figyelmet, ami mélyen számít, különösen azokban az időkben, amikor minden más bizonytalannak tűnik.

Gyakran ismételt kérdések

Segíthetnek a történetmesélő alkalmazások a gyerekeknek a nehéz időkben?

A történetek olyan érzelmi távolságot biztosítanak, amely megközelíthetővé teszi a nehéz témákat. Lehet, hogy egy gyerek nem tud közvetlenül beszélni arról, mit érez, de kapcsolódhat egy szereplőhöz, aki hasonlón megy keresztül. A személyre szabott történetek, ahol a gyerek a hős, különösen hatékonyak lehetnek a rugalmasság építésében.

Hogyan használjam a történeteket a gyermekem szorongásának enyhítésére?

Készíts olyan meséket, amelyekben gyermeked karaktere sikeresen kezeli a szorongást okozó helyzeteket. Egy történet arról, hogyan legyünk bátrak az iskolában, hogyan szerezzünk új barátot vagy hogyan kezeljünk egy ijesztő helyzetet, mentális gyakorlatot ad nekik, és megmutatja, hogy ők is lehetnek a saját kihívásaik hősei.

Helyénvaló komoly témákról szóló történeteket írni gyerekeknek?

Igen, ha körültekintően teszed. Tartsd a hangnemet melegnek és reménykeltőnek. Koncentrálj arra, hogy a karakter vigaszt, bátorságot vagy kapcsolatot találjon – ne magára a nehézségre. A cél a megnyugtatás és a rugalmasság, nem az újra-traumatizálás.

Rendszeresen osztok meg frissítéseket arról, min dolgozom, és hogyan fejlesztem a Fable-t.

Kövess az X-en

Készen állsz a saját történeted létrehozására?

Készítsen történetet a böngészőjében, vagy töltse le a Fable-t iOS-re és Androidra. Adja hozzá saját karaktereit, illusztrációit és narrációját.